Örömmel jelentem be, hogy megtaláltam a következő szívás-szintet nem egészen két évvel a maraton után. Ezt úgy hívják, hogy Ultrabalaton! 220 km Balaton körüli futás-bringa-kombó tömör gyönyör, mindezt gruppenben lenyomva, váltásban.
A kis első bálozó csapatunk tagjai:
Macó- ötlegazda, naivan a legnagyobb távot vállaló futó tag
Dodó kacsa- fő szervező, futó tag
Mamma Rosa- a rangidős futó tag
Tíborka- a leglelkesebb futó tag
Lulu- a bepalizott ötödik, futó tag
Elemér- egy szem bringás kísérőnk
Jani- sofőr és rögtönzött helyettes bringás kísérő
Tibi bá- sofőr és önjelölt parkolást segítő munkatárs
Flóri és Jazó- a szurkolók
Azt gondoltam én balga, ez biztosan könnyebb lesz, mint a maraton, hiszen lehet pihenni a szakaszok között. Ma már a megszerzett tapasztalatok birtokában határozottan állíthatom, ez biza nagyobb szívás, mint egy 3-4 órás egybefutás. Álljon itt emlékül a hős csapatunknak egy kis összefoglaló, nehogy még egyszer eszünkbe jusson ilyet csinálni :)
A legtöbb ultabalatonozót érintő, alapértelmezett szívás-faktorok:
- több, mint 24 órán keresztül ébren lenni, és közben intenzíven sportolni (a végén inkább lajhár módra kúszni a cél felé)
- a váltópontoknál gúvadt szemekkel parkolóhelyet vadászni
- kisósodott izzadt bürkédet nedves babapopsi törlőkendővel végigdörgölni fürdés gyanánt
- egy nap alatt akár öt szett futós ruhát elhasználni, a teljes száradás esélytelen
- rendes mosdó után sóvárogni a toi-toi előtt sorban állva (vagy a természet lágy ölén vagy egyéb helyeken, kinek mi)
- nem merni annyit enni, amennyit az ember szeme-szája kíván, félve attól, hogy a következő körben a gyomor majd vissza kívánja küldeni
- elgémberedett végtagokkal ácsorogni az orkán erejű szélben várva a következő futásra (tényleg várva, mert futás közben fel fogsz melegedni)
- rájönni, hogy nincs az a fenék, ami 16 órás nyeregben ülést el tud viselni
És amikkel a fentieket a mi kis csapatunk még pluszban megfejelte:
- már a felkészülés alatt lassú búcsút venni a lábujjkörmödtől, nem is reménykedve, hogy a verseny után is veled marad
- a váltásokat olyan gyakorisággal megtervezni, hogy az aktuális futó majdnem előbb érjen oda, mint a váltótársat szállító jármű
- a nagy izgalomban elfelejteni megnyomni a rögzítőgombot, így több váltást elmulasztani megörökíteni
- nem tudni annyit enni, amennyit az ember szeme-szája kíván, mert azon a váltóponton, ahol rendes kaját is árulnak, pont nem érünk rá maradni
- szembesülni vele, hogy a várva várt és elmulasztott balatoni lángost nem lehet pótolni, mert az csak azon az egy váltóponton volt
- a gps koordinátákat elütve kisbusszal a szűk dűlők között zsákutcában kikötni, a váltópont helyett
- a következő váltópontot egy sorral elnézve az út széli kietlen váltóponton dekkolni egy órát az út legszebb váltópontjának titulált pincészet helyett
- a kocsi ajtaját csapattársunk ujjára rácsukni a nagy sietségben (még egyszer bocsánat Tibi bá, azóta a sajátomra is sikerült rácsukni)
- rájönni, hogy nincs több száraz meleg ruha, mert nem szakadó esőre készültünk
- sofőrként bringás kísérő helyettesként funkcionálni, és farmerban bringázva bőrig ázni tudván, hogy nálad biza egyáltalán nincs váltóruha
- az éjszaka sötétjében pöcegödör-szagú vízzel teli árokba lépve arra gondolni, hogy a szétázott cipődben még három futást kell majd letolni
- hajnali négykor feltörni a saját (vagyis kölcsön céges) kocsinkat, mert a kulcsa "bezáródott" a csomagtérbe
+1 Az egész cirkusznak a másnapján rájönni, hogy valószínűleg mazohista hajlamaid vannak, mert a fenti szívások ellenére is úgy fel vagy töltődve energiával és jókedvvel, mintha wellness hétvégén lettél volna, és még röhögsz is rajta :)
+2 A legnagyobb szívás faktor: idővel az összefoglaló ellenére is elfelejteni a sok szívást, és újra benevezni...
A kis első bálozó csapatunk tagjai:
Macó- ötlegazda, naivan a legnagyobb távot vállaló futó tag
Dodó kacsa- fő szervező, futó tag
Mamma Rosa- a rangidős futó tag
Tíborka- a leglelkesebb futó tag
Lulu- a bepalizott ötödik, futó tag
Elemér- egy szem bringás kísérőnk
Jani- sofőr és rögtönzött helyettes bringás kísérő
Tibi bá- sofőr és önjelölt parkolást segítő munkatárs
Flóri és Jazó- a szurkolók
Azt gondoltam én balga, ez biztosan könnyebb lesz, mint a maraton, hiszen lehet pihenni a szakaszok között. Ma már a megszerzett tapasztalatok birtokában határozottan állíthatom, ez biza nagyobb szívás, mint egy 3-4 órás egybefutás. Álljon itt emlékül a hős csapatunknak egy kis összefoglaló, nehogy még egyszer eszünkbe jusson ilyet csinálni :)
A legtöbb ultabalatonozót érintő, alapértelmezett szívás-faktorok:
- több, mint 24 órán keresztül ébren lenni, és közben intenzíven sportolni (a végén inkább lajhár módra kúszni a cél felé)
- a váltópontoknál gúvadt szemekkel parkolóhelyet vadászni
- kisósodott izzadt bürkédet nedves babapopsi törlőkendővel végigdörgölni fürdés gyanánt
- egy nap alatt akár öt szett futós ruhát elhasználni, a teljes száradás esélytelen
- rendes mosdó után sóvárogni a toi-toi előtt sorban állva (vagy a természet lágy ölén vagy egyéb helyeken, kinek mi)
- nem merni annyit enni, amennyit az ember szeme-szája kíván, félve attól, hogy a következő körben a gyomor majd vissza kívánja küldeni
- elgémberedett végtagokkal ácsorogni az orkán erejű szélben várva a következő futásra (tényleg várva, mert futás közben fel fogsz melegedni)
- rájönni, hogy nincs az a fenék, ami 16 órás nyeregben ülést el tud viselni
És amikkel a fentieket a mi kis csapatunk még pluszban megfejelte:
- már a felkészülés alatt lassú búcsút venni a lábujjkörmödtől, nem is reménykedve, hogy a verseny után is veled marad
- a váltásokat olyan gyakorisággal megtervezni, hogy az aktuális futó majdnem előbb érjen oda, mint a váltótársat szállító jármű
- a nagy izgalomban elfelejteni megnyomni a rögzítőgombot, így több váltást elmulasztani megörökíteni
- nem tudni annyit enni, amennyit az ember szeme-szája kíván, mert azon a váltóponton, ahol rendes kaját is árulnak, pont nem érünk rá maradni
- szembesülni vele, hogy a várva várt és elmulasztott balatoni lángost nem lehet pótolni, mert az csak azon az egy váltóponton volt
- a gps koordinátákat elütve kisbusszal a szűk dűlők között zsákutcában kikötni, a váltópont helyett
- a következő váltópontot egy sorral elnézve az út széli kietlen váltóponton dekkolni egy órát az út legszebb váltópontjának titulált pincészet helyett
- a kocsi ajtaját csapattársunk ujjára rácsukni a nagy sietségben (még egyszer bocsánat Tibi bá, azóta a sajátomra is sikerült rácsukni)
- rájönni, hogy nincs több száraz meleg ruha, mert nem szakadó esőre készültünk
- sofőrként bringás kísérő helyettesként funkcionálni, és farmerban bringázva bőrig ázni tudván, hogy nálad biza egyáltalán nincs váltóruha
- az éjszaka sötétjében pöcegödör-szagú vízzel teli árokba lépve arra gondolni, hogy a szétázott cipődben még három futást kell majd letolni
- hajnali négykor feltörni a saját (vagyis kölcsön céges) kocsinkat, mert a kulcsa "bezáródott" a csomagtérbe
+1 Az egész cirkusznak a másnapján rájönni, hogy valószínűleg mazohista hajlamaid vannak, mert a fenti szívások ellenére is úgy fel vagy töltődve energiával és jókedvvel, mintha wellness hétvégén lettél volna, és még röhögsz is rajta :)
+2 A legnagyobb szívás faktor: idővel az összefoglaló ellenére is elfelejteni a sok szívást, és újra benevezni...
