ULTRA egy hétvége

Örömmel jelentem be, hogy megtaláltam a következő szívás-szintet nem egészen két évvel a maraton után. Ezt úgy hívják, hogy Ultrabalaton! 220 km Balaton körüli futás-bringa-kombó tömör gyönyör, mindezt gruppenben lenyomva, váltásban.

A kis első bálozó csapatunk tagjai:
Macó- ötlegazda, naivan a legnagyobb távot vállaló futó tag
Dodó kacsa- fő szervező, futó tag
Mamma Rosa- a rangidős futó tag
Tíborka- a leglelkesebb futó tag
Lulu- a bepalizott ötödik, futó tag
Elemér- egy szem bringás kísérőnk
Jani- sofőr és rögtönzött helyettes bringás kísérő
Tibi bá- sofőr és önjelölt parkolást segítő munkatárs
Flóri és Jazó- a szurkolók

Azt gondoltam én balga, ez biztosan könnyebb lesz, mint a maraton, hiszen lehet pihenni a szakaszok között. Ma már a megszerzett tapasztalatok birtokában határozottan állíthatom, ez biza nagyobb szívás, mint egy 3-4 órás egybefutás. Álljon itt emlékül a hős csapatunknak egy kis összefoglaló, nehogy még egyszer eszünkbe jusson ilyet csinálni :)

A legtöbb ultabalatonozót érintő, alapértelmezett szívás-faktorok:
- több, mint 24 órán keresztül ébren lenni, és közben intenzíven sportolni (a végén inkább lajhár módra kúszni a cél felé)
- a váltópontoknál gúvadt szemekkel parkolóhelyet vadászni
- kisósodott izzadt bürkédet nedves babapopsi törlőkendővel végigdörgölni fürdés gyanánt
- egy nap alatt akár öt szett futós ruhát elhasználni, a teljes száradás esélytelen
- rendes mosdó után sóvárogni a toi-toi előtt sorban állva (vagy a természet lágy ölén vagy egyéb helyeken, kinek mi)
- nem merni annyit enni, amennyit az ember szeme-szája kíván, félve attól, hogy a következő körben a gyomor majd vissza kívánja küldeni
- elgémberedett végtagokkal ácsorogni az orkán erejű szélben várva a következő futásra (tényleg várva, mert futás közben fel fogsz melegedni)
- rájönni, hogy nincs az a fenék, ami 16 órás nyeregben ülést el tud viselni


És amikkel a fentieket a mi kis csapatunk még pluszban megfejelte:
- már a felkészülés alatt lassú búcsút venni a lábujjkörmödtől, nem is reménykedve, hogy a verseny után is veled marad
- a váltásokat olyan gyakorisággal megtervezni, hogy az aktuális futó majdnem előbb érjen oda, mint a váltótársat szállító jármű
- a nagy izgalomban elfelejteni megnyomni a rögzítőgombot, így több váltást elmulasztani megörökíteni
- nem tudni annyit enni, amennyit az ember szeme-szája kíván, mert azon a váltóponton, ahol rendes kaját is árulnak, pont nem érünk rá maradni
- szembesülni vele, hogy a várva várt és elmulasztott balatoni lángost nem lehet pótolni, mert az csak azon az egy váltóponton volt
- a gps koordinátákat elütve kisbusszal a szűk dűlők között zsákutcában kikötni, a váltópont helyett
- a következő váltópontot egy sorral elnézve az út széli kietlen váltóponton dekkolni egy órát az út legszebb váltópontjának titulált pincészet helyett
- a kocsi ajtaját csapattársunk ujjára rácsukni a nagy sietségben (még egyszer bocsánat Tibi bá, azóta a sajátomra is sikerült rácsukni)
- rájönni, hogy nincs több száraz meleg ruha, mert nem szakadó esőre készültünk
- sofőrként bringás kísérő helyettesként funkcionálni, és farmerban bringázva bőrig ázni tudván, hogy nálad biza egyáltalán nincs váltóruha
- az éjszaka sötétjében pöcegödör-szagú vízzel teli árokba lépve arra gondolni, hogy a szétázott cipődben még három futást kell majd letolni
- hajnali négykor feltörni a saját (vagyis kölcsön céges) kocsinkat, mert a kulcsa "bezáródott" a csomagtérbe

+1 Az egész cirkusznak a másnapján rájönni, hogy valószínűleg mazohista hajlamaid vannak, mert a fenti szívások ellenére is úgy fel vagy töltődve energiával és jókedvvel, mintha wellness hétvégén lettél volna, és még röhögsz is rajta  :)

+2 A legnagyobb szívás faktor: idővel az összefoglaló ellenére is elfelejteni a sok szívást, és újra benevezni...

Megismételhetetlen Első Maraton

Általános iskola, a futás kínszenvedés. Gimi, dettó. Egyetem, szimpi kis futópálya, nézzük meg… 3 km jajj itt pusztulok meg!

Valami mégis elindul. Aerobik cipőben. Lábszárfájdalom, vízhólyagok. Rendes futócipő kell! Első fecske, dögös fekete, látvány alapon választva. Vízhólyagból véres seb, búcsú a nagylábujj körömtől. Fórum bújás, nagyobb cipő kell. Kilóméterek gyűlnek, futótársak is jönnek. Bár közelebb laknánk a Malomvölgyi tóhoz, messze a klotyó. Záróizmok edződjetek! Elérhetetlen távlatok: nyár végén félmaraton lesz. Csak úgy, magamnak. Büszkeség, megvan! Költözés Pestre, Margit sziget te csodás! Futok, mert közel van, mert épp munkanélküli lettem, mert nyomasztó négy üres fal között, futok szorongás ellen, azért, hogy gondolkodni tudjak, futok, ha szomorú vagyok, ha lelkes vagyok, függő lettem. Négy év, négy költözés, csakis a szigethez közel. Sziget-félmaraton pipa, hú defáj. Verseny? Baromság, fizetni azért, amit ingyen is lehet??

Az első verseny, 2014 tavasz, 10 km. Fergeteges hangulat. A felismerés: a verseny lehetőség a saját rekordok megdöntésére. 2014 szeptember Wizzair 21 km, életem harmadik félmaratonja. Könnyed futás, nem várt gyorsasággal. Önbizalom az egekben, jöhet a 30 km egy hónap múlva! Felkészülés ellazázva, verseny vénasszonyok nyarában, végig kínlódva, célba bekúszva. Felháborodás: nincs „első ilyen távú verseny” felirat. Csak maratonhoz adják. Ez nem igazság! Tán a 30 km az semmi? Tanulság: maratoni versenyen maratont kell futni. Új év, új félmaraton. Régi ismerős a Vivicittán. Régi ismerős mondá, ő biza maratont fut októberben. Aztaaa.

Sok szabadidővel ígérkező nyár. Próbáljuk meg. Edzésterv telefonra. Edzésterv három hónapon át „rugalmasan” kezelve, ráérünk még… Hétvége, hosszú futás, rosseb egye azt a nyüves edzéstervet már! Egyre több sziget kör. Fogy az idő. Egy fa tövében visszaköszönő, félig emésztett reggeli, biztos, hogy én ezt akarom? Hosszú futás, korgó gyomorral. Szőlőcukor kell. Szőlőcukor nem jó, zselé kell. Kockákra vágott energiaszelet menthetetlenül a fóliába ragadva. Hosszú futás strandot sóvárogva nézve. Tanulok erőt beosztani. Tanulok magamat motiválni. Nahát, fejben énekelek! Már csak néhány hétvége van. 35 km-ig el kell jutni. Az már közel van a 42-höz. 30 km. 33,5 km. 33,5 km, a többi intenzív gyaloglás haza, wc sikeresen elérve. Utolsó hosszúfutás hétvége, 35 pipa, felkészülés befejezetté nyilvánítvaJ

A maraton hete. Pizzazabálás, én így töltekezek. Eső lesz és szél és hideg. Nemár! Feladni? Egy rossebet azt! Nem azért készültem ennyit!

Szombat, para, mit húzzak, mit ne húzzak, vegyek új kabátot? Nem veszek semmit, ha esik, úgyis mindegy, jó ami van. Eldobható esőkabát beszerezve. Inkább kapucnis kukazsák, mint kabát. Vasárnap, RACE DAY, hirdeti az órám. Hatkor reggeli, és ójjje wc látogatás, boldogság. Eső szakad. Hősök tere, kukazsák felavatva. Öltözőben újabb kell-dzseki-nem-kell-dzseki dilemma. Na ebből elég, dzseki landol a ruhatárban. Jól megérdemelt „Első Maraton” felirat rögzül a hátamon.

Állok a rajtnál rózsaszín kukazsákban. Zene szól, mindjárt mehetünk, para helyett izgalom. Már nem fázok, jöhet bármi! Egyszer csak eláll az eső. És indulunk! Végre! Viszlát kukazsák, jó volt veled. Lelkes vagyok. És túl gyors, ez fájni fog, lassítok. Jajj látom a záróbuszt. Pisilni kell, én ugyan meg nem állok, még utolér a busz! Mindenhol Bátor Táborosok és szurkolóik. Kicsit zavarnak, túl sok ez nekem. Azért jó itt lenni.

Még csak 24 km? Már abbahagynám, ez már egyáltalán nem esik jól. Miért ilyen hosszú ez a rakpart? Kocsival is mennyi idő végigmenni, most meg itt futunk már másodszorra végig. Idegen tenyerek nyúlnak felém, megint ezek a Bátor Táborosok, najó belecsapok. Aztaaaa! Hiszen ettől gyorsulok! És nem fáj a lábam (egy ideig)! Innentől kezdve minden tenyérbe belecsapok. Ha maguktól nem nyújtják, akkor hangosan kérem. Jobbra nézek. Meglátom a 35-ös km jelzőt kidőlve a földön. Újjászületés! Hiszen innen kezdve minden lépés egy új távrekord! Most már sikerülni fog!!!! Sprintszerűség (magamhoz képest) 3 km-en át. Ott egy kis hányinger, najó lassítok. Néha hallom „hajrá Lulu” „hajrá első maratonista”, hálás mosoly cserébe tőlem. Vége felé ismerős hang! ÉN szurkolóm! Utolsó pacsi, és rakéta beindul, nincs már, ami megállítson. Visítva landolás a célban. MEGCSINÁLTAM! 4 óra 48 perc tömény futás.

Kérdezik sokszor, minek ez? Mert kihívás. Elég nagy ahhoz, hogy büszkeség legyen, de teljesíthető. Ilyen kis rövid lábakkal is. Felkészüléssel. A felkészülés sok idő, sok fájdalom, és sok apró sikerélmény. A szervezet hétről hétre képes erősödni. Az akarat is. Ez egy olyan célhoz vezető út, amit lehet szeretni.

Kérdezik, lesz még maraton? Lesz.

De Első Maraton csak egy van. És szuper élmény volt J

És lőn változás, és látá hogy az jó

Van az úgy, hogy az ember érzi, hogy valamit változtatni kell az életen, és mégis ül a popiján nagy nyugalomban. Valami nem az igazi, lehetne jobb is, de azért mégsem tragikus a szitu, hát elvan, mint a befőtt és nem történik semmi a világon. Ilyenkor jön az Élet, jóóóóóóóóóóóóóóól valagbarúgja, és egyből van lendület.

Na ezt történt velem is, vagyis történik folyamatosan.

Az életmód

Keringőzött a gondolat a fejemben, hogy hát nem kéne ennyi mindent összezabálni, hát jött egy jó kis candida-kúra kényszerből, és rendbejött az alakzatom a kis beleimmel együtt, és megtörtént az életmódváltás.

A lakóhely

Valahogy azt is éreztem tavaly júliusban, hogy ebben az albiban én egy évre vagyok kalibrálva. Nem tudtam, hogyan de éreztem, hogy egy év és változás jön, és jó irányba. És mit tesz isten, a tulajdonos nemrég tájékoztatott, hogy el kell adnia a lakást, úgyhogy albikeresés reloaded!!! A keresgélés nyűgje és a költözködés kínjai ellenére inkább örülök ennek, mint nem. Nagyon úgy fest, hogy nem kell még egy nyarat lehúznom a nyolcadik emeleti, ilyenkor negyven fokos lakásban.

Az edzői meló

Aztán már gondolkoztam egy ideje, hogy termet kéne váltani. Ez az érzés főleg akkor hatalmasodott el rajtam, amikor kedves sorstársaim lelkendezve mesélték, hogy akár 20 lelkes kezdő vendéget ugráltatnak meg egy-egy órájukon, amíg nálam csak hárman „tolonganak” átlag. És akkor jött a hab a tortán, egyszer csak hipp-hopp, a fitnessben az aerobik terem helyén, amelyikben eddig munkálkodtam, kinőtt egy kardio terem. Egyik napról a másikra, hát ezek a kardio termek már csak így szaporodnak minden előjel nélkül. Persze a telefonszámom is elveszett ezzel párhuzamosan, úgyhogy a váratlan eseményről szerda késő este lettem tájékoztatva. Még szerencse, hogy a kardio terem nem csütörtökön nőtt oda, mert még mentem volna feleslegesen órát tartani aznap. Szóval erről ennyit, nagy veszteség nem ért, viszont gyakorlatot szereztem! Már nincs gyomorideg meg lámpaláz meg lábremegésJ Így a jövendőbeli lakhelyem környezetében léphetek színre mint edző.

Kíváncsian várom azért, mit tartogat még nekem az Élet a közeljövőre nézve, most, hogy ilyen nyitott lettem a változásokra…

Szülinapi mindenfélék

Mozgalmas hetek vannak. Bár mikor nem azok, azt nem tudom...

Kezdjük ott, ahol három hete kellett volna kezdeni. Három hete készülök ugyanis beszámolni az új fejleményről:

Továbbképződtem step irányba!
Eddig csak csendes távolságból, vendégsorból imádtam az irányzatot, step lépcső körül forgolódni mint a ringlispíl, ugrándozni, szálldogálni körülötte, úgy, hogy egy kívülálló a látványba is beleszédüljön. Aztán a jézuska hozott nekem karácsonyra egy tanfolyamot... És úgy döntöttem, átnézek a konkurenciához. Hát ezt volt aztán a mélyvíz! Nem ám alapoktól szájbarágósan kezdődött a műsor, hanem mindjárt olyan koreográfiát toltunk, hogy azt se tudtam fiú vagyok vagy lány. És közben még azt is tanulni, hogy hogyan kell tanítani... Aztán a második napra megtáltosodva toltuk mi is az überbrutál kombikat, úgyhogy a vizsga kérdése is eldőlt. Hihetetlen bonyolult formációkat lehet ám kreálni kevesebb erőfeszítéssel, mint egy sima aerobikon. Hogy ezt hol fogom hasznosítani, azt még nem tudom. Ugyanis azóta kitartóan és nagyon az alapoktól kezdve próbálom bevinni az antikoreográfiás fitness terem ellenálló vendégei közé az újonnan tanultakat, több-kevesebb sikerrel. Hát inkább kevesebb, de nem adom fel:)

És még egy új fejlemény: negatív leletek! 
Úgyhogy a szigorú Diéta nem ártott ugyan, de tulajdonképpen fölösleges volt. Enyhített verzióban viszont folytatódik tovább. Mer egy fanatikus vagyok! Rákattantam, jól érzem ugyanis magamat a bőrömben így, 52 kilóval, pörgő anyagcserével. A cukor, fehérliszt és a tej ala nature száműzetésben maradnak, de visszatért az életembe a kukorica, gyümi, és egy kis sajtocska, ja és a kolbász (valami káros azért kell, na). Nagy kedvencem lett a karobos zabkása. Lehet úgy néz ki, mint amit már egyszer megemésztettek, viszont édes, laktató, és a bélfalat is tisztíccsa. A mindennapok részévé vált a bulgur, mert lusta vagyok néha, és azt nem kell főzni és finomabb, mint a barnarizs, leteszteltetett és ugyanazzal a lendülettel kukában landolt a mócsingos hajdina (akkor is ha én voltam béna a kotyvasztásánál), és a polcomon már csak teljeskiőrlésű tészták sorakoznak.
Azért mindenféle bűntudat nélkül ünnepeltem a negatív leleteket kettő, azaz kettő darab egymás után befalt cukrászdai sütivel, illetve a szülinapomat egy kis fagyikával:)


Mert azért élni is kell:)

Edző kényszerdiétán

A pokol egyik bugyra ez. Legalábbis így indult.

Most képzeljetek el valakit (ez volnék én), aki gondolkodás nélkül megzabált minden élő és mozgó, vagy már nem élő, de mozdítható dolgot mennyiségre való tekintet nélkül. Reggelire kis sajtos croassan, kiadós tésztaebéd, uzsira kakaóscsiga túróstáskával, vacsira ujjnyi vastag kenyérből kolbis melegszenyó nyakonöntve jó bőségesen kecsappal. Futás után citromos söri, müzli vödörszámra, kis csokika itt, kis sütike ott. Nem volt ez probléma, súlyom plusz-mínusz 55 kiló, ha kicsit megszaladt a ló, hát szaladtam többet a szigeten, aztán ennyi. 

De nincs büntetlen zabálás...

Ami nem rakódott le háj formájában, az támadott a beleimben és a nyálkahártyákon és a bőrömön és a hajamon, ami szépen folyamatosan távozott a fejemről. 13 napja támadt a megvilágosodás a fejemben, hogy ezek a dolgok összefüggnek, és akkor jött a feketeleves. A Diéta.

Ez az egyik legszivatósabb Diéta, amit valaha láttam. Rosszabb, mintha cukorbeteg lennék, vagy lisztérzékeny.
Tilos minden, ami cukros, fehérlisztes, élesztős.
Nincs méz, fruktóz, sőt még édesítőszer se jöhet. Helyette nyírfacukor, aranyáron.
Nincs péksüti, nincs kenyér, krumpli, fehérrizs. Helyette barnarizs, köles, hajdina.
Nincs gyümölcs se, két hétig, utána is csak savanyú gyümik.
Még ecetes savanyúságot sem lehet enni!!!! Helyette citromlé, de nem ám Olympos!
Nincs disznyó, marha, szalámi, kolbász, felvágott, helyette házilag sütött csirke, pulyka, hal.
Nincs tej, tejszín, sajt, csak mozarella és natúr joghurt.


Padlót fogtam. Minden nap arra jöttem rá, hogy amit előző nap ettem abban a hitben, hogy azt lehet, az is tilos volt.

A súlyom megindult lefelé. A Testébresztőn vala 55,8, egy hétre rá már csak 55. Most hétvégén láttam éhgyomorra reggel 52-t is a mérlegen. Hatalmas küzdelmek jöttek az evés után akár már egy órával is rámtörni képes farkaséhséggel, és az ebből eredő idegrohamokkal, hogy nem ám csak úgy beugrik az ember a boltba bekapni valamit. Hát ott a polcok 90%-a tiltott, könyörgöm, mia jó büdös francnak kell egy sonkának szőlőcukor áááááááááááááááááááááá ?!

DE

Azért kezdek rájönni, hogy nem olyan rossz ez...
- az ízlelőbimbóim új életre kaptak (már amikor nem zsibbasztja le őket a méregkeserű grépfruitmag kivonat)
- már nem érzek késztetést, hogy  levakarjam a bőrömet a helyéről
- a "nincs egy rongyom, amit felvegyek" érzés elillant, hirtelen előkerülnek ilyenkor a szekrényből a korábban vízszintes irányban "kinőtt" rongyok
- olyan apróságoktól is a hetedik mennyországban érzem magam, mint a mákostészta (teljes kiőrlésű fosbarna tésztából persze)

Megsütöttem első élesztőmentes cipókámat, íme:

Egy hétre terveztem, hogy elég lesz, de ez lehet hiú ábránd volt....

Legnagyobb meglepetésemre nem okoz olyan nagy gondot ellenállni. Minden nap orrfacsaró péksütiszagban megyek át az aluljárón, de semmi nyálcsorgás, elcsábulás. 

A kihívás az, hogy ezt az egészet össze tudjam egyeztetni a mozgásigényemmel, ami nem csökkent, de kénytelen vagyok kicsit lájtosabbra venni a megszokottnál, mert a sporttal exponenciálisan nő az ember étvágya. És a hétvégén step tanfolyam, utána héten kongresszus, ajjaj mi lesz itt...

Öregszem?

Órát tartani fárasztó dolog. Agyilag leginkább. Az agy előbb dobja be a törölközőt, mint az izom, vagyis a harmadik órám végére hiába tudna még a lábikóm pörögni, ha már kettőig nem bírok számolni.

Úgyhogy iszonyat lelkesedéssel vetettem magam az újabb egész napos aerobik buláj kellős közepébe. Végre nem nekem kell gondolkozni, elég csak majom módjára utánozni! Ezt a bulájt úgy hívták, hogy "Testébresztő Aerobik Nap".

Na az én testem vasárnap reggel fél nyolckor ébredt, már ha az ágyból való négykézláb kikászálódást ébredésnek lehet nevezni. Két napja kínzott engemet az izomláz a csütörtök esti triplázás után, és nem gyógyította azt a lajhár tempóban történő laza futás, mint "rádolgozás" sem. Na gondoltam, majd gyógyulok a bulájban! 

De ezen a bulájon szakítottam eddig fanatikus, egész napot végigtomboló atomantis módszeremmel, és finnyás módra, ha világossá vált, hogy nem jön be az óra, akkor otthagytam a fenébe. Úgyhogy az aerodance-nek titulált, de valójában zumbaszerű ugribugrit két percig bírtam idegekkel, az elsőként kipróbált, de meggyötört combizmaimnak gyilkos body balls-t húsz perc után hanyagoltam, és átvonszoltam magam az expo területre, ahol a nap folyamán elfogyasztottam egy raklapnyi 63%-kal csökkentett cukortartalmú négercsókot és egyéb fitness rágcsákat, megmérettetett a testem víz-zsír-izom-ásványianyag összetétele, nyakig turkálhattam az aerobik ruházatok között. Kipróbáltam a sparrow-bag nevezetű újdonságot. Ez szintén nem került be az első százba nálam, ez a homokzsák az én miniatűr kezeimnek megfoghatatlan, maradok a súlyzónál, úgyhogy húsz perc után ez is ment a levesbe, és mentem is a következő helyszínre "fantastic jump"olni, vagyis ilyen rugós asztalon ugrálni. Hát az tiszta gyerekkor. De egyszer csinálós volt ez is, nem leszek nagy rajongója.

Szóval kicsit olyan vásározós-nézelődősre vettem a figurát. Öregszem talán? Egy rossebet!!!!

Mert volt ereszd-el-a-hajamat afrodance...

pörgős-forgós koreográfiás aerobic performance...

szívatós gymstick...

és hátamat-kimozgatós gerinctréning...

Az izomlázam természetesen elmúlt :)

A jó edző holtig tanul...

... és új vizekre evez. Mert ez most nem a dübörgő zenés, vendéget üvöltve hajtós edzés, ez egészen más.
És mert nem telhet el két hónap sem vizsga nélkül,még unatkoznánk, íme, új "végzettségem":

Testegyensúly Funkcionális Personal Trainer

Persze attól még, hogy az ember nem üvölti le a kuncsaft haját, nem jelenti azt, hogy tingli-tangli az óra, sőőt. Szerencsétlen diszbalanszozódott (uh de szép magyaros ez így) stabilizáló, rotáló, flektáló, extendáló elgyengült, rövidült törzsizmaink szivatós helyrepofozása, idegrendszeri "okosítással" a gerinc és az ízületek védelme jegyében. Lehet, hogy a zene éppen lágy, de miközben reszkető testtel fekvőtámasz pozitúrában tartja magát az ember percekig, lábfeje pedig egy nagy ingatag gumilabdán "pihen", vagy csukott szemmel fél lábon, megemelt karokkal álldigál egy önálló életet élő, illegő-billegő bosun, hát az minden, csak nem tingli-tangli.

Úgyhogy a továbbképzésnek köszönhetően bővült szadizós gyakorlataim tárháza, szobám berendezése pedig kezd egyre inkább fitness teremhez hasonlítani, ahol szék helyett óriáslabdákon lehet ülni:))

Új fejleményeim

Jól le lettem tolva, hogy hanyagolva van itten ez a blogocska...
Igazat kell hogy adjak, mert valóban hanyagoltam kicsit. DE! Nem voltam ám tétlen ezidő alatt sem!!!

Nézzétek feleim szemtekkel mit láttok:

De ha nem látjátok (mer olyan kicsibe van), akkor írom: kettő azaz kettő darab saját órám van már. A szerdai privát aerobik mellett persze. Na nézzük sorban:

Van ugyi a bérelt terem, ahová mindig jön velem kis barátom, a jévécé:

Brutál jó hangja van, képes betölteni azt a bazi nagy tornatermet is, amit kicsit túl nagy lendülettel választottam szárnybontogatásaim színhelyéül. A terem túl nagy (magyarul pénztárcagyilkos) nekem, és két állandó vendégemnek, úgyhogy most érzékeny búcsút veszek tőle. Tesónak és Bibinek pedig ezúton mondok köszönetet, mert kitartóan tűrték, és ugrálták végig az egyre összetettebb és nyakatekertebb koreográfiáimat, és üzenem, hogy a dalnak nincs vége, csak máshol folytatódik. Béke veled suli tornaterme, nem kizárt, hogy egyszer még visszatérek!

De addig is, fárasztom a népet máshol. Merthogy időközben a fitnessben megnyertem magamnak a csütörtök hat órás műsort is, ami kész szerencse, mert az öt órás egyelőre nem dübörög. Az ottani népek annyira nem kultiválják a koreográfiát, csak a jóóóó "kemény" műsort. Úgyhogy jó keményen alakot formálok. A türelem vendéget terem, a kezdeti nulla-egy emberről beállt háromra a létszám, de egyszer megörvendeztetett a sors 11 lelkes sportolni vágyóval is. Szóval alakulunk.

És hogy ne unatkozzak, mert nincs elég vizsgám enélkül, járok továbbképzésre is. Januárban funkcionális tréner leszek kéremszépen. Hogy az mi, abba most ne menjünk bele, mert pont olyan összetett, mint a gerincünk, amiről olyan sokat tanulunk közben. Ilyen órám is lesz majdan:

Dióhéjban ennyit a növekvő szárnyaimról, eljön majd az a nap is, amikor kitárom őket, és belerepülök a nagy szabadságba. Ha a drukkereimen múlik, akkor tuti;-)

Kitartás, türelem, ez a kettő kell nekem

Az előbbinél többször is sorbaálltam, amikor osztották, az utóbbinál egyszer sem.

Merthát ez az aerobik téma is olyan, mint minden más biznisz, idő kell, míg beindul. Csak legyen az embernek türelme ezt az időt kivárni, mert a kuncsaftok nem teremnek csak úgy minden bokorban, vonzani kell őket, mint a mágnes. A bevonzás után aztán meg meg is kell őket tartani, jöjjön vissza, tízből egy, úgy épül a vendégkör. Lulu türelmetlen.

Aztán ott van az is, hogy el kell viselni, ha azon a napon éppen nem jött össze a vonzás, és ott áll az ember lánya egy szál kuncsaft nélkül. Na ehhez meg kell a kitartás, nehogy má' feladjuk, ha ennyi energia van benne! Lulu kitartó mint állat, makacs mint az öszvér.

Úgyhogy kéremszépen, ezúton jelentem, hogy kiterjesztettem a tevékenységemet, íme:

A helyszín: Budapest, Révay u. 12. Supergym
Az időpont: Csütörtök 17 óra

Első szárnypróbálgatásaim

Szóval van az úgy, hogy az ember lánya a saját kárán tanul. 

Mert van az úgy, hogy az ember lánya nagy lelkesen nekivág a dolgoknak, és nem néz kellően körül előtte, aztán csodálkozik, hogy pofára esés van. Ezért van az úgy, hogy nem ír a blogba akkor, amikor illene, mert a pofára esettség állapotában nem elég lelkes, hogy a ehhez bloghoz méltó túláradó energiával telt bejegyzést szüljön. És akkor inkább nem ír, mert kényszerből nem gyün az ihlet.

Aerobik órákat hirdetni, termet előre több hónapra bérelni, mikor adott a lehetőség rövidebb távokra, körül sem nézni, észre nem venni, hogy pár száz méteres körzetben akad nem is egy konkurencia, hát az aztán fejjel a falnak! Aztán utána lelombozódni, hogy nincs vendég ajjjaj, annyira sikerült elnyomni megfontolt Nyuszkó Kisasszonyt, hogy az már túlzás.

Viszont van az úgy, hogy az ember lánya új erőre kap!

Társalog a kongresszuson a sorstársakkal, és rájön, hogy a probléma nem egyedi egyáltalán, és rájön, hogy ezen át kell esni.
Csakúgy mint a szüzesség elvesztésén, éééés igen, az is megtörtént, megvolt az első önálló, teljes idős óra a bemelegítéstől a nyújtásig, és ez nagy szó.
És miután ellustizta az egész nyarat, most kénytelen minden egyes órára felkészülni, és közben fejlődik.
És mindeközben új stratégiát dolgoz ki az önmegvalósítás jegyében.

Még nem sikerült teljesen túllépni önmagamon, és porba döngölni az önkorlátozó hiteket, de rajta vagyok. Próbálgatom a kis szárnyacskáimat, amik még gyengék és koordinálatlanok, DE ELKEZDTEK KINYÍLNI!!!

Úgyhogy kedves Olvasók, tudjátok meg, hogy továbbra is várok minden jelentkezőt, aki szeretne tanúja lenni a szárnyacskáim erősödésének, és mindezt októberben tök ingyér!!!!

Back to work

Vége a nyárnak, meg a nagy lazulásnak, kezdődik az aerobik szezon, yupiiiiiiiiiiiiiii!

Nehogy azt higgyétek ám, hogy eddig csak lógattam a lábam, meg mindenféle aerobik táborokban hesszeltem, meg futkároztam a szigeten, áááá dehogy.... Jó, bevallom, ezt csináltam.

De azért közben történt haladás is, Lulu beváltotta például karácsonyi ígéretét, lássátok, íme:

ü

Szóval így, hogy a rongyosra koptatott és taposott pipőm iktatásra került a kukába, és egy ilyen zsír új lábbeli feszülhet a talpikáimon, visszatértem A Projekthez.

És lássátok mekkora mázlista vagyok én, egy kánikulás nyári napon, éppen hazafelé sétafikáltam, amikor egyszer csak "elém ugrott" egy iskola, pont a tornatermének az ablakai alatt haladtam el. Ez égi jel volt, az a suli kb. 5 perc sétára van új lakóhelyemtől, hát nem állat?

Jelentem a projekt elindult a megvalósítás útján, bérleti szerződés aláírva, szórólap készül, zeneszerszám kerestetik, plakátom jövő héten landol a faliújságon:

Úhhh kicsit izgulok. Kicsit NAGYON!!!! És egyre jobban, ahogy közeledik a nap. Amit legalább annyira várok is, mint amennyire izgulok. Tiszta őrület...

Zumba (!) tábor beszámoló

Neeem, nem elírás, Lulu valóban zumba táborban volt, bezony! És még mielőtt a műfajt nem annyira kedvelő lelkes olvasóim transzba esnének a meglepetéstől, jelentem, nem tértem meg, továbbra sem lieblingem a zumba.

Akkor mégis mit keres egy olyan anti-zumbás, mint én, egy zumba táborban???

Hát keresett ( vagy nem keresett, de talált)

- frenetikus társaságot
   - nem mindennapi aerobik "termet"
      - jól kigyúrt programokat
         - aerobikos bulájt
            - fitness kaját

Íme:

Frenetikus társaság, huhúúúú, el tudtok képzelni harminc nőt összezárva egy tanyán? A társaság egyik fele full zumba fanatikus, én meg odamegyek a nyíltan vállalt zumba ellenállásommal... Azé nem lettem kiutálva, jól beintegrálódtam, mint látható, a végére már össze is öltöztünk:)))

A nem mindennapi aerobik "termünk" maga a természet adta zöld mező, egy működő tanyán meztelen csiga szőnyegággyal (a csigák imádják megmászni a színes polifoamokat és súlyzókat, csak úgy tájékoztatok mindenkit), és haláli nyugalommal bámuló birka-család közönséggel.Az úszómedence a halastó, futópálya pedig körülötte. Igazi vidéki elvonulás.

A jól kigyúrt programok alatt azt értem, hogy nem csak gyúrás meg zumba volt ám, hanem könnyesre röhögtető váltóverseny, hajnali bemelegítő futás, tikkasztó, az út-szélén-szedret-zabálós két órás biciklitúra, bulit követő holdkóros gyalogtúra, na meg persze tó szélén kiterülős-napozós szabadprogram. Meg fél 11-es takarodó, ami persze néhány órácskát mindig kitolódott.

Aerobikus buláj, most azt képzeljétek el, hogy a lányok nyomják hetente ötször a zumbát, kívülről vágják az összes koreográfiát, eljönnek táborba, nyomják ugyanazt az órákon, és este buliba ugyanazt!!!!! Fáradhatatlanul, mindenki mozog egyszerre, és pedig itt sem cuingol senki. Jól néz ki ám. A kemény mag tolta a bulit hajnali háromig.

Fitness kaja, na itt dobtam egy hátast már a legelején. Nem ám ugyanis zabálsz, amit akarsz, itt szigor volt kéremszépen, de olyan menüvel, hogy azt még étteremben sem kap az ember. Most már tudom mi az a biobulgur, és elkezdett ízleni a nedves barna kenyér (tuggyátok, az a full tömör szinte fekete, és cucmákos), amire úgy buktunk, mint gyöngytyúk a langyostakonyra, mert más kenyeret nem láttunk négy napig.

Még szerencse, hogy volt szoba svédasztalunk dugiban, igaz a tequila hiányzik róla, mert otthon felejtődött.

Szóval csak annyit tudok mondani, hogy ezt a tábort is imádtam, a részvevőkkel egyetemben, akiknek ajánlom szeretettel eztet a bejegyzést. Találkozzunk jövőre! Ennyi. :)

Tábori fíííling

Van egy hely a Dunakanyarban,

- ahol kis faházakban végtelen energiabombák szunnyadnak, bármikor kitörésre készen egy óriási vihogás formájában,
- ahol ha órát látsz valakinek a csuklóján, az biztos pulzusmérő óra,
- ahol az egész napos sportolás után este még órákig tolják a bulit sportcipőben, és ha valaki táncol valahogy, tuti, hogy legalább öten elkezdik utánozni, pedig nem is cuingol, 
- éééééés ahol mindenki tudja, hogy mi az a step touch!!!

Hát kéremszépen, ezt a helyet úgy hívják, hogy Csattogóvölgy, a "műsort" pedig úgy, hogy AEROBIK ÉS FITNESS SPORTTÁBOR!

Ajánlom ezt a bejegyzést emlékül kedves szobatársaimnak, akik közé hívatlanul és ismeretlenül bepofátlankodtam, de végül nem bánták :) Én sem, mert ilyen infantilis társaság nem mindennap talál egymásra, nézzétek csak:

Szóval indult a program görkorcsolya „tanfolyammal”. Ezt úgy kezdtük kéremszépen, hogy akkor mindenki vegye fel a négykézláb pozitúrát fejet hajtva Pati nagymester előtt, aki bevezetett minket a görkorizás rejtelmeibe.

Én mondom, pengék lettünk az alatt a másfél óra alatt! Mindenki magához képest ugyan, meg a maga tempójában, de pengék lettünk. Annyira, hogy ebéd után go terepre. Na ottan már voltak gondjaim. Mert ott már fújt szembe a szél, meg emelkedőt is kellett mászni, és a seggem majd beszakadt, annyira el voltak fáradva a gluteusaim. Azért mentem mint az olajos-istennyila, legalábbis gondolom ez volt az oka, hogy sikerült elhagynom az egyik kerekem…
De nem baj, mert utána a három órányi aerobikhoz már kerék nem kellett, sem az esti bulihoz, amit zárásig sikerült tolni Dj. Marci retro szerzeményeire. Úgy tűnik nem a Lulu az egyetlen, aki a 100 éves zeneszámokra indul be…

Néhány órányi alvás (vagy inkább didergés, mert az időjárás nem erőltette meg magát fokok tekintetében) után gyütt az egész napos aerobikolás, 7 órányi gymstick, táncika, gerinctorna, meg minden, amit akartok.

A nap végére a kisujjamat is fájt már megmozdítani, ennek ellenére az esti bulájra rejtélyes módon ismét elpárolgott a fáradtság, meg a tejsav az izmaimból, nem is értem, de megint sikerült hajnali kettőig riszálni, hát biztos a jó levegő tette meg hatását. Vagy a megállíthatatlan röhögőgörcs, ami eluralkodott rajtunk…

Szóval összefoglalva igazi tábori fííling (közös zuhanyzó, emeletes ágy, jó kis menzakaja), töménytelen mennyiségű endorfin, csupa rokonlélek, imádtam az egészet.

És imádtam a szobatársaimat is!!! 

Ééééés, már el is vagyok csábítva a következő táborba, nem bírok ellenállni. Egyszer élünk …

Útkereső

Érdekes dolgot vettem észre.

Valahol a ködös múltban rémlik egy kómás vasárnap, amikor az iskolapadban ülve (és belőle majdnem kidőlve) kipattant megfáradt fejemből a blogírás ötlete. Elsősorban biztonsági okokból kezdtem gyártani itt az irományokat. Azért, hogy majd egyszer ha eljön az a nap, hogy a kezemben van a bizonyítvány és a fejemben a tudás, ez a beszari Nyuszkó Kisasszony ne tudja megakadályozni, hogy a tettek mezejére lépjek. Mert ha ugyi itt ország-világnak kikiáltom, hogy én márpedig aerobik edző leszek, akkor már csak nem csinálok segget a számból...

A nap eljött, én meg még magamat is megleptem. Mert beszariság ide vagy oda, majd megesz a rosseb, hogy tarthassak valahol órát!  Én nem attól félek, hogy órát kell tartani, hanem attól, hogy ha nem tartok, akkor felejtek. Hát ezt már csak nem hagyhatom!

Itthon ugrálni a tükörnek, vagy másokat "ugráltatni", az ég és föld. Hús-vér embereket akarok, akik miatt érdemes felkészülni. Vizsgakényszer már nincs, más motiváció kell.

Ennek örömére ezennel ünnepélyesen meghirdetem a következő Lulu-projektet az alábbiak szerint:

1. A főfeladat: termet találni

2. Mellékfeladat: szinten tartani a tudást

Rögös útra léptem. Kötött, reggel 8-tól délután 5-ig tartó munkaidő mellett sok variáció nem marad az órák lehetséges időpontját illetően, mert valószínűleg reggel hatkor nem tapossák egymást agyon a vendégek helyhiány miatt, tehát maradt az este. Fitness termek kilőve, azok nem egy kezdőt raknak be csúcsidőben. Célba vettem ezért a művelődési házakat terembérlés tekintetében. További nehezítő körülmény, hogy tulajdonképpen most is egy másik vizsgára kéne készülnöm, valamint a folyamatban lévő költözés-projektem. Úgyhogy továbbra sem vet fel az idő.

Nem baaaaj, szeressük a kihívásokat!