Megismételhetetlen Első Maraton

Általános iskola, a futás kínszenvedés. Gimi, dettó. Egyetem, szimpi kis futópálya, nézzük meg… 3 km jajj itt pusztulok meg!

Valami mégis elindul. Aerobik cipőben. Lábszárfájdalom, vízhólyagok. Rendes futócipő kell! Első fecske, dögös fekete, látvány alapon választva. Vízhólyagból véres seb, búcsú a nagylábujj körömtől. Fórum bújás, nagyobb cipő kell. Kilóméterek gyűlnek, futótársak is jönnek. Bár közelebb laknánk a Malomvölgyi tóhoz, messze a klotyó. Záróizmok edződjetek! Elérhetetlen távlatok: nyár végén félmaraton lesz. Csak úgy, magamnak. Büszkeség, megvan! Költözés Pestre, Margit sziget te csodás! Futok, mert közel van, mert épp munkanélküli lettem, mert nyomasztó négy üres fal között, futok szorongás ellen, azért, hogy gondolkodni tudjak, futok, ha szomorú vagyok, ha lelkes vagyok, függő lettem. Négy év, négy költözés, csakis a szigethez közel. Sziget-félmaraton pipa, hú defáj. Verseny? Baromság, fizetni azért, amit ingyen is lehet??

Az első verseny, 2014 tavasz, 10 km. Fergeteges hangulat. A felismerés: a verseny lehetőség a saját rekordok megdöntésére. 2014 szeptember Wizzair 21 km, életem harmadik félmaratonja. Könnyed futás, nem várt gyorsasággal. Önbizalom az egekben, jöhet a 30 km egy hónap múlva! Felkészülés ellazázva, verseny vénasszonyok nyarában, végig kínlódva, célba bekúszva. Felháborodás: nincs „első ilyen távú verseny” felirat. Csak maratonhoz adják. Ez nem igazság! Tán a 30 km az semmi? Tanulság: maratoni versenyen maratont kell futni. Új év, új félmaraton. Régi ismerős a Vivicittán. Régi ismerős mondá, ő biza maratont fut októberben. Aztaaa.

Sok szabadidővel ígérkező nyár. Próbáljuk meg. Edzésterv telefonra. Edzésterv három hónapon át „rugalmasan” kezelve, ráérünk még… Hétvége, hosszú futás, rosseb egye azt a nyüves edzéstervet már! Egyre több sziget kör. Fogy az idő. Egy fa tövében visszaköszönő, félig emésztett reggeli, biztos, hogy én ezt akarom? Hosszú futás, korgó gyomorral. Szőlőcukor kell. Szőlőcukor nem jó, zselé kell. Kockákra vágott energiaszelet menthetetlenül a fóliába ragadva. Hosszú futás strandot sóvárogva nézve. Tanulok erőt beosztani. Tanulok magamat motiválni. Nahát, fejben énekelek! Már csak néhány hétvége van. 35 km-ig el kell jutni. Az már közel van a 42-höz. 30 km. 33,5 km. 33,5 km, a többi intenzív gyaloglás haza, wc sikeresen elérve. Utolsó hosszúfutás hétvége, 35 pipa, felkészülés befejezetté nyilvánítvaJ

A maraton hete. Pizzazabálás, én így töltekezek. Eső lesz és szél és hideg. Nemár! Feladni? Egy rossebet azt! Nem azért készültem ennyit!

Szombat, para, mit húzzak, mit ne húzzak, vegyek új kabátot? Nem veszek semmit, ha esik, úgyis mindegy, jó ami van. Eldobható esőkabát beszerezve. Inkább kapucnis kukazsák, mint kabát. Vasárnap, RACE DAY, hirdeti az órám. Hatkor reggeli, és ójjje wc látogatás, boldogság. Eső szakad. Hősök tere, kukazsák felavatva. Öltözőben újabb kell-dzseki-nem-kell-dzseki dilemma. Na ebből elég, dzseki landol a ruhatárban. Jól megérdemelt „Első Maraton” felirat rögzül a hátamon.

Állok a rajtnál rózsaszín kukazsákban. Zene szól, mindjárt mehetünk, para helyett izgalom. Már nem fázok, jöhet bármi! Egyszer csak eláll az eső. És indulunk! Végre! Viszlát kukazsák, jó volt veled. Lelkes vagyok. És túl gyors, ez fájni fog, lassítok. Jajj látom a záróbuszt. Pisilni kell, én ugyan meg nem állok, még utolér a busz! Mindenhol Bátor Táborosok és szurkolóik. Kicsit zavarnak, túl sok ez nekem. Azért jó itt lenni.

Még csak 24 km? Már abbahagynám, ez már egyáltalán nem esik jól. Miért ilyen hosszú ez a rakpart? Kocsival is mennyi idő végigmenni, most meg itt futunk már másodszorra végig. Idegen tenyerek nyúlnak felém, megint ezek a Bátor Táborosok, najó belecsapok. Aztaaaa! Hiszen ettől gyorsulok! És nem fáj a lábam (egy ideig)! Innentől kezdve minden tenyérbe belecsapok. Ha maguktól nem nyújtják, akkor hangosan kérem. Jobbra nézek. Meglátom a 35-ös km jelzőt kidőlve a földön. Újjászületés! Hiszen innen kezdve minden lépés egy új távrekord! Most már sikerülni fog!!!! Sprintszerűség (magamhoz képest) 3 km-en át. Ott egy kis hányinger, najó lassítok. Néha hallom „hajrá Lulu” „hajrá első maratonista”, hálás mosoly cserébe tőlem. Vége felé ismerős hang! ÉN szurkolóm! Utolsó pacsi, és rakéta beindul, nincs már, ami megállítson. Visítva landolás a célban. MEGCSINÁLTAM! 4 óra 48 perc tömény futás.

Kérdezik sokszor, minek ez? Mert kihívás. Elég nagy ahhoz, hogy büszkeség legyen, de teljesíthető. Ilyen kis rövid lábakkal is. Felkészüléssel. A felkészülés sok idő, sok fájdalom, és sok apró sikerélmény. A szervezet hétről hétre képes erősödni. Az akarat is. Ez egy olyan célhoz vezető út, amit lehet szeretni.

Kérdezik, lesz még maraton? Lesz.

De Első Maraton csak egy van. És szuper élmény volt J