Lulu, AtomAnti, és Nyuszkó Kisasszony együttes erőfeszítései megkoronáztattak, íme az eredmény:
Az a rengeteg tanulás, gyakorlás, iskolapadban végigült vagy teremben végigugrált hétvége, hajnali vonatozás, vizsgapara...Még soha nem kellett ennyit úsznom az árral szemben, hogy valamit elérjek.
És mégis, már most hiányzik.
Még sosem folytattam olyan tanulmányokat, ahol
- nem számít, hogy az oktatások elveszik a hétvégét, mert maga a képzés is egy élmény, és olyan hamar eltelik
- nem számít, hogy sokat kell tanulni, mert minden ismeret azt szolgálja, hogy jó legyek a szakmában,
- nem számít, hogy házi feladatokat kell csinálni, mert mindent ezekből fel tudok használni a munkám során,
- nem számít, hogy a „tanárok” kritizálnak és hajtanak, mert mindegyikük profi, és ez is az én fejlődésemet szolgálja,
- nem számít, hogy folyamatosan gyakorolni kellett, mert már most képes vagyok kiállni vendégek elé,
és ahol nem csak egy papírt kaptam, hanem használható tudást.
Minden eltöltött perc, és minden kifizetett forint megérte.
Ezúton mondok köszönetet
- a családtagjaimnak a türelemért,
- mindazoknak, akiken tesztelhettem kibontakozó gyakorlati tudásomat,
- a blog minden kedves olvasójának a motivációért,
- és végezetül Jacko nevű tacskónknak, aki koncentrációs képességemet edzette azzal, hogy gyakorlás közben vadul nekiesett a lábujjaimnak.
De nem búcsúzkodom ám! Az igazi munka még csak most jön. Úgyhogy maradjatok, kedves Olvasók, lesz még téma bőven.
Gratulálok!!! :)
VálaszTörlés