Örök lieblingem, éltető energiáim kiapadhatatlan forrása, a csodálatos és utánozhatatlan DANCE AEROBIK!!! (jóóó magyarosan) Gondolom, az eddigiekből kiderült, miért. Menthetetlenül koreográfiabuzi vagyok. És a dance aerobik nem más, mint egy egész órás tánc, jól felépített, és -optimális esetben- jól betanított lépések sorozatából álló koreográfia. És most jól figyelj rám. Te, aki most szemráncolva olvasod ezt, mert abba a (nagyobbik) táborba tartozol, ahol a dance aerobik a nemszeretem kategória, TE IS KÉPES VAGY RÁ. Azért nem szereted, mert azt gondolod, neked ez nem megy.
De ha én képes vagyok rá, akkor bárki. Emlékszem általános iskolás koromban, tiszta para voltam a teadélutánokon (így hívtuk akkoriban a bulit), ha táncról volt szó. Meg nem mozdultam volna a világért sem, inkább meghúztam magam a sarokban, nehogy nekem táncolni kelljen, még meglátnak.... Miből lesz a cserebogár.
Van ennek egy folyamata. Először jön az új ismeret, az új lépés. Még azt se tudod melyik a jobb, melyik a bal lábad, amivel lépni kéne. Úgy mozogsz, mint aki karót nyelt. Mink ezt a Suliban úgy hívjuk: "Hykomat". Csináljuk, csináljuk az új lépést, aztán egyszer csak lőn világosság, megérted, hogyan is kéne csinálni, de még mindig nem tudod. Csináljuk, csináljuk a lépést, aztán egyszer csak hopplá, megvan! Leléped. Még nagyon kell koncentrálni, majd megfeszülsz, hogy a két egymás után következő lépést össze tudj rakni, még mindig kicsit Hykomat vagy. Ez már a jártasság. Csináljuk tovább, jön egyik lépés a másik után, szépen láncolattá állnak össze, és egyszer csak azt veszed észre, hogy már nem is gondolsz rá, mi a következő lépés, csak röpülsz a zenével együtt. A készség automatizálódott, ez a dinamikus sztereotípia. Na most villantottam valamit tanulmányaimból :)) Szóval ez a végstádium a flow állapot, megszűnik tér és idő (óóóó már vége is az órának???). Ez az, amiért érdemes kipróbálni egy ilyen dance-s órát. Kezdj valami egyszerűbbel, és lesz sikerélmény.
Egyébként én sem mindig tudok lekövetni mindent. De van egy technikám. Amikor nagyon nem tudok egy lépést megcsinálni, teljességgel hatástalan kocsányon lógó szemekkel meredni az oktatóra, próbálva utánozni, mint egy kis majom. Ilyenkor elkezdek "befelé nézni", és hagyni, hogy a lábaim csinálják, ami jól esik. Csak legyenek ütemben. És van, hogy maguktól megtalálják, amit csinálni kell, de van, hogy nem, és nem pont azt csinálják, amit kell, csak valami hasonlót. Nem baj, no para, a lényeg, hogy jól érezzük magunkat!!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése