Lássátok, mekkora kihívásnak tettem ki magam!
Visszagondoltam az általános iskolás éveimre. (Na nem ez a kihívás, a gondolkodás azért általában szokott menni.) Luluka ugye jó tanulónak bizonyult, általában mindenből ötöst produkált a bizonyítványban. Voltak azonban mumus tantárgyai. Nem olyan tantárgyak, amiket nem szeretett. Olyan tantárgyak, amiktől rettegett! Nem fogjátok kitalálni, mik voltak azok...
Mumus numero 1: Ének-zene
Valahogy ez nekem mindig kínai volt, kotta, ti-ti-tá, meg négy-negyed, meg d-mol... Ha pedig ki kellett állni éneklésből felelni, hát én remegtem. Az hagyján, hogy hangom is alig volt, a hamisságról már ne is beszéljünk. Az ének óra katasztrófa egy ilyen botfülűnek, mint én.
Mumus numero 2: Tesi
Kislabdadobásból sosem kaptam jobbat kettesnél, futni gyűlöltem, a magasugrást meg egész egyszerűen nem voltam hajlandó még megpróbálni sem (mit bánom én, kapjak egyest, de én nem bírok átugrani a 80 centit sem). Fejenállás, kézenállás, inkább lőjjenek agyon! A kosarazást szerettem, hiszen az pont az én 150 centimnek való sport, nemde? :)
Látjátok már a kihívást? Ezek után akarok én aerobik edző lenni. Zenére sportolni. Nagy Egyre. Hát csoda, hogy annyit kell gyakorolnom?!
Na kéremszépen, ez a "szerelem" ereje.
Énekelni nem akarok. Viszont bármi ütemérzékem kialakult azóta, az csak a sok éves aerobiknak köszönhető. Minden, amit én sportolok vagy sportoltam (futás, kondi, úszás, spinning), az az aerobiknál kezdődött. A kislabdadobás az most sem menne. A magasugrás sem. Ezúton mondok köszönetet Kopeczky tanár úrnak, hogy ezeket a borzalmakat gimiben tesi órán sosem erőltette. Na ott kezdett bennem kialakulni valamiféle vonzódás a mozgás iránt, de a feltétlen elköteleződés az aerobikból jött.
Szerintem engem a mentő is az aerobik teremből fog elvinni :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése