A Kangooról

Folytatom az elemző sorozatomat, mai "áldozatom" a Kangoo. A megjelölésből talán sejthető, hogy ez sem tartozik a legkedvencebb óráim közé. Lulusan fogalmazva nem különösebben szeretem. Kívülről nagyon jópofának tűnt anno, amikor először eltévedtem egy ilyen órára, hogy az ember pattog mint egy nikkelbolha, egy olyan korcsolyaformájú cipellőben, aminek a talpára élek helyett egy rugós szerkezet van applikálva. (Már ha bír megmaradni függőleges helyzetben, mert én legelőször majdnem pofára estem benne, amikor fel akartam állni).

És valóban jópofa. A bennünk élő kisgyerek visít örömében, mert ez a pattogás valóban nagyon élvezetes dolog. És fárasztó! A tüdődet majd kiköpöd közben. Nem elég ugyanis a saját súlyodat, meg a gravitácót használni a pattogáshoz, ahhoz, hogy a zene ütemét le tudd követni, minden pattanásnál erőteljesen bele is kell dobbantani az ugrásba.
Miért nem szeretem mégsem? Van két egyéni szoc problémám ezzel a kangooval kapcsolatban.
Az egyik, hogy a csökött lábfejemre nincs megfelelő cipő. A legkisebb felnőtt méret nagy, csúszkorál a talpam benne, ettől az egész mozgás bizonytalanná válik. A junior méret jó lenne, viszont annak a rugószerkezete nem az én ötvenakárhány kilómra van tervezve, és nem pattog eléggé.
A másik probléma ismerős lesz. Az ember a két lábával annyi dolgot tud művelni, a lehet pörögni-forogni, twistelni, levegőben dobálni, rock-and-roll mozdulatokat művelni, összevissza-keresztezni, szóval a lehetőségek száma végtelen. De nem ebben az ormótlan, nagy, nehéz cipőben. Ebben akadályoztatva vannak a lábak, ergo nem lehet igazi táncos koreográfiát lenyomni benne. Innentől kezdve nekem a kangoo uncsi...
Általános egészségügyi probléma még, hogy ez a folyamatos intenzív pattogás ugyancsak megviseli az ember záróizmait (Kriston Andrea biztos tudna erről mesélni), úgyhogy inkontinenciazavarosak kerüljék az ilyen órát.

Nagy ritkán azért bevállalok egy-egy ilyen órát is, leginkább fitness rendezvényeken, hogy kitöltsem a két dance aerobik közti üresjáratot....